Bortermelés

meglehetősen népes, és részeg társasággal magam is kapatosan a nyugatitól lovagoltunk visszafele a nyugat felé. amerre néztünk (jobbra) mindenfelé pusztításra utaló nyomok, tűzoltóautók. aztán egyszercsak láttuk a helyet is, egy kis, füstös pincekocsmát, nagyjából négy háztömbnyi helyen terült el, ami kigyulladt, ott égtek, hamvadtak el benne az emberek, kivétel azokat, akik kiszaladtak Nietzsche-t olvasni, és inni valamit a szomszédos kocsmába, ahol a tűzoltók is vacsoráztak éppen. nagy volt a füst, és a korom de azért lementem. a többiek valahol lemorzsolódtak, egy részükről tudtam, hogy beszorult az egyik lépcsőfordulóban, de értük majd később úgy is jönnek mások, gondoltam, hát lementem. lent már nagyon régen álltam egy asztalnál, gyakorlatilag mindig is ott álltam, ahol három dolog foglalkoztatott. az egyik, a szinte kifogyhatatlan mennyiségű ágyas-mézes pálinka, amiben, ki tudja miért, egy sárgára festett, kicsi, acél gumikacsa úszkált, de ennek ellenére finom volt, sőt, málnaízű. a másik, a többi ember volt, akiket hangos morgással, fogcsattogtatással, és szempillarebegtetéssel igyekeztem távoltartani. utóbbi bevált. a harmadik, Dionüszosz volt, aki mindenképp arra próbált rávenni, hogy hozzam rendbe a magyar dél-nyugat-dunántúli bortermelést, de lehetőleg gyorsan, mert már nem húzza sokáig, nézzem csak meg mi van már így is. és ahogy körbemutatott, megláttam a bal kezére az van tetoválva: "Kisfiam délután négyre megyek, várj meg a vacsorával, azt hiszem nagyon éhes leszek", és ez úgy meglepett, hogy felébredtem.

Egyébként esik.