mondakör

bekapcs.

áll egy rajzolt szőke hölgy, nagyobbacska, egy hajó orrában. félhold alakú hajó, lószerű kinövésekkel az oldalán. a hölgy fejében tulkoskalap, kezében pásztorbot.

hirtelen felhangzik a jól ismert zene: Wagner, érkeznek a valkürök-rész. a hölgy ennek megfelelően énekbe is fog, hangos áriába, angolul természeretesen: "come forward, come forward, all you children, come forward, to me"

majd váratlanul a levegőbe röppen, és a hajó orrából átröppen a trópusi-jellegű tengerpartra. napfény, homok, pálmák, a háttérben susnyás, előtérben gyerekek, akik az éneket hallva maguk is bekapcsolódnak a danálásba, és visszaröpülnek a hölggyel a hajóra.

és ekkor, a susnyásból kiröppen egy pillangó-tündér, aki azonnal fel is kiált, megnevezve a hölgyet: Lady Sheperda, Sohaország gonosz szirénje, akit nem olyan rég változtattak vissza előző alakjából. valamivel később persze pánpéter is befut, el is kezd agyalni rajta, hogy mentse meg a gyerekeket - de hamar rájön: összehozza Cook kapitánnyal. ez természetesen a Hojotoho!-dallamára köszön, ismétcsak angolul.

később aztán több duett következik még cook kapitánnyal, bartóktól beethovenig nagyjából minden felcsendül aminek kell, és pánpéter félidőtől kezdve átveszi siegfried szerepét, a mese tetőpontján a temetésére készülnek. de aztán a vizizenét visszafelé elfuvolázva visszaváltoztatják Frau Sheperdát. seprűvé.

nem értem mitől esik az m1 nézettsége folyton.

mese

- ismered apámat? a fejedet akarja.
- érdekes nyitómondat.

univerzál-problémák

vajon ha végtelen számú mese-verzió létezik, akkor van olyan amiben háztartási kekszből épült házikója van a boszorkánynak?

Ketten voltak, egy nagy és egy kicsi. Hangtalanul osontak végig a szürke, kihalt folyosón, útközben gondosan ügyelve a cserepes virágokra. A nagy bizonyos időközönként köhintett egyet, és tett egy furcsa fejmozdulatot, amire a kicsi, mintegy válaszképpen, elővette, és megnézte zsebóráját.
Napok óta osontak, ránézésre minden cél nélkül.
Lépteik neszét elnyelte a folyosó csöndje.
A kolostor, amelyben a folyosó húzódott, tegnap készült el. Négyszáz kőműves, tetőfedő, ács, és egyéb munkás dolgozott rajta éjt-nappalt nem kímélve.
Talán furcsa lehet ezt mondani, mégis némileg mind a négyszáz ember azért dolgozott, hogy ezek ketten - a kicsi és a nagy - lopakodhassanak a folyosón, bár maguk sem tudtak róla.
Most épp aludtak. Négyszáz ember hortyogásától volt csöndes a hegycsúcs. A környék is csendesen szundított. A közelben egy örökzöld erdő suttogott szépeket a pirongó, csillagfényes égboltnak. A Hold távolabb, lágyan egyensúlyozott a kolostor tornyai között kifeszített kötélen, majd lassan lepottyant róla.
Hajnalodott.
A két alak - egyik a másik után - néma sikolyokkal vesztek bele az első fénysugarak pusztító sortüzébe, alig pár lépésnyire az annyira áhított ajtótól.

Odabent, a kisfiú újabb nehéz álomból ébredt, és majd két percbe telt, míg verejtékező szorítása a párnán végre elengedett, s az álom maradékát is ki tudta dörgölni a szeméből.
Végigborzongott, majd lassacskán hozzáfogott a reggeli mosakodáshoz. Mire felöltözött, s kiért az ebédlőbe, már szinte teljesen el is felejtette azt a két alakot.
A kicsit, és a nagyot.

"Tudod Sóder, az étel olyan mint az élet. Néha az ember nagyobbat harap belőle mint amekkorát bír, és akkor azon kapod magadat, hogy mindent telehánysz életettel. [...] Bizony, az élet néha undorító, úgyhogy mindíg tarts magad mellett egy vödröt!"

Ma láttam egy mesét, amiben a kisfiú (aki egy lila lányos macska volt vékony hanggal) annyi fagylaltot evett, hogy az óvó és féltő professzor - apalény (aki viszont egy kék rúdszerű valami volt fogorvosköpenyben, einstein-bajusszal) merő szeretetből csinált neki egy fagylalt embert - aki folyton a saját testével etette innentől kezdve.

Igazándiból nem tudom mikorra heverem ki.

Van olyan, hogy ilyen is kerül az ember kezébe.

Egyszer volt hol nem volt volt egyszer egy zsírfejű kövérkés gyerek. Annyira zsírfejű és kövérkés volt, hogy a többiek csak traktorkának hívták. Ami már csak azért is érdekes dolog, mert valóban ez volt a neve. Mélyen legbelül persze tudta, hogy csak azért hívják így, mert a mamája se bírta túltenni magát azon, hogy zsírfejű, kövérkés fia lett. A barátai persze mondták neki hogy... De sajnos nem voltak barátai. Mint a zsírfejű, kövérkés gyerekeknek általában, neki is csak nagy nagy társasága volt, aki mind körülötte álltak, amint valami rosszat tett. Így aztán egy napon, a zsírfejű, kövérkés Traktorka vett egy lézerágyút.

Innentől ez a mese is olyan mint a többi. Csak a hatalomról és a kegyetlen vérgőzösségről szól.

A tanulságot vonjátok le ti.